logo Nagymányok
2019. november 14. Aliz névnapja.

„Nagymányok, a mi városunk!” - színes programmal ünnepelték...

> Megtekintés

Hírek

Integrált Településfejlesztési stratégia (ITS)

Nagymányok Város Önkormányzatának képviselő-testülete  134/2019. (IX.4) határozatával véleményezésre alkalmasnak találta Nagymányok Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája tervezetét, megismerte célrendszerét, és elfogadta a megalapozó dokumentum módosítását.

Dokumentumok: Nagymányok ITS, Helyzetfeltárás
Integrált Településfejlesztési Stratégia - elfogadott

Hirdetmények

ELÜGY

„Nagymányok, a mi városunk!” - színes programmal ünnepelték a jubileumot

Minden eddiginél több ember látogatott el a közelmúltban átadott, szép piactérre, amely ezúttal a városnapi jubileumi programsorozat helyszínéül szolgált augusztus 24-én. A 2019-es év jelentős Nagymányok életében, hiszen a település gyarapodását szolgáló megannyi fejlesztés elindítása, befejezése mellett éppen tíz esztendeje, hogy városi rangot kaptak. Szili Katalin, az Országgyűlés akkori elnöke és dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének korábbi vezetője is jelen volt az augusztus 24-i ünnepi képviselő-tesületi ülésen, amelyen mindez elhangzott. Sőt, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott felszólalásában kiemelte: az eltelt időszakban szemmel látható fejlődést tudhat magáénak Nagymányok, nem volt hiába a városi rang adományozása! Ugyanezen az állásponton volt Potápi Árpád János is. A térség országgyűlési képviselője, nemzetpolitikáért felelős államtitkár elismerését fejezte ki Karl Béla polgármesternek, a képviselő-testület valamennyi tagjának és az önkormányzat munkatársainak, hogy egyrészt az elmúlt tíz évben valóra váltották a terveiket. Azokat az elképzeléseket – élen a városi rang megszerzésével –, amelyben leginkább a település polgármestere hitt. További sok sikert kívánt nekik, kiemelve az októberi önkormányzati választást, amelynek kapcsán arra biztatta a nagymányokiakat, hogy arra a vezetésre voksoljanak, amely már bizonyította rátermettségét és azt, hogy mindent megtesznek a város, az itt élők érdekében.
Karl Béla ünnepi beszédében elsőként a köszönet hangján szólt, majd csokorba gyűjtötte az elmúlt tíz esztendő sikereit. Akárcsak a mindennapos feladatoknál, úgy most sem volt könnyű a dolga, hiszen azt a rengeteg munkát, fejlesztést, beruházást szinte lehetetlenség rövid idő alatt összegezni. A számok hosszas sorolása helyett inkább azt emelte ki, hogy a városi rang és annak jubileuma is azt bizonyítja, hogy volt értelme a sok küzdelemnek, meg nem értésnek és fáradságos munkának. Ma már mindenki láthatja, hogy Nagymányok az ipar megerősítésével egy olyan fejlődési pályára állt, amely a közélet minden területére jótékonyan kihat. Megköszönte valamennyi kollégája, támogató, segítő munkáját, akikre az elmúlt évtizedben – és a városnap megszervezésében, levezénylésében is számíthatott. Az ünnepség részeként a helyi óvodások kedves kis műsora és a Glück Auf Egyesület fellépése mellett – a születésnaphoz – kapcsolódva mutatták be a szervezők a város új imázsfilmjeit. Kettő is készült, a képsorok jól szemléltetik, hogy milyen fejlődést tudhat magáénak a település. Az ünnepség végéhez közeledve, Fehérvári Tamás megyei közgyűlési elnök pohárköszöntőjét megelőzően adták át a Nagymányok Városért díjat, amellyel ezúttal Stallenberger József, a helyi német nemzetiségi önkormányzat elnökének, pedagógus kiemelkedő és példás tanári munkáját, közéleti szerepvállalását ismerték el.
Kora délutántól a támogatók és a szponzorok révén a tombolasorsolás, valamint a szórakoztató műsoroké volt a főszerep. Soha nem voltak még annyian a település szívében, mint szombaton délután Kovács Kati és Tóth Andi énekesek produkcióján, valamint a Republic együttes koncertjének idején. A születésnapi bulit a tűzijáték koronázta meg, tette igazán emlékezetessé. És persze az imázsfilm záró képe, amit a színpadon is láthattak a nézők: „Nagymányok, a mi városunk!”

Vizin B.

Galéria...

 

Videók:

Városnap 1.rész

Ünnepi testületi ülés

Városnap 2. rész

Városnap 3. rész

 

 

Legfrisebb fotógalériák